Nem gondoltam volna…

Ha valaki alig pár hónappal ezelőtt azt mondja, hogy rövid időn belül olyan érzelmi hullámvölgybe kerülök, amiből nagyon nehéz lesz megtalálni a kivezető utat, lehet, csak egy mosollyal reagáltam volna.  Ugyan, mi történhetne? Elvégre jöhet bármi, az ezoterikus tudás és tapasztalat elég erős „védőhálót” biztosít.   Szeretetben nincs elválás, a halál nem jelenti az élet végét, és bármi is történne, az a fejlődésemet szolgálná… szóval nincs mitől tartani.

Egy olyan világban, ahol egyre fontosabb szerepet kap a gondolkodás és az intellektus, hajlamosak vagyunk megfeledkezni arról, hogy az embernek – bármilyen furcsán hangzik is– nem az agya az egyetlen szerv szerv, amely képes döntéseket hozni. Legalább ennyire fontos - ha nem fontosabb - a szív. Nyelvünk híven őrzi ezen ősi tudást, hiszen ha valamit jó szívvel, szívesen teszünk meg másokért, ha szívvel-lélekkel küzdünk egy nemes cél eléréséért, ha egy ügyet szívbélinek tekintünk, az rendszerint olyan hozzáállást jelent, amely alkalmanként felülírja az agy hideg logikáját. Nem véletlen, hogy a szeretet szimbólumaként is leggyakrabban a szív jelenik meg, és soha sem az agy. Gondolattal nem lehet szeretni. Csak szívből.

…A PÉNZEM KEMÉNYEN DOLGOZIK ÉRTEM… - olvasom valamelyik bank hirdetésén, amelyik magas kamatot ígér -, és megpróbálom elképzelni, amint Forintok, Eurók és Dollárok keményen dolgoznak… nem sikerül. Pedig van fantáziám. Akárhogy igyekszem, csak embereket látok dolgozni pénzért, és nem pénzt emberekért. És szinte azonnal felmerül bennem a kérdés: ha emberek dolgoznak a pénzért, akkor miből származik az a kamat, az a jövedelem, amit a bank nekem ígér? Nem származhat másból, csak az emberek által teremtett értékből, abból is csak úgy, hogy aki az értéket létre hozta, kevesebbet kap, a bank – na meg én, ha belemegyek ebbe a játékba – lecsípünk belőle, anélkül, hogy megdolgoztunk volna érte…