• A tanfolyam fókuszában azok az lehetőségek, tanítások és módszerek állnak, melyek segítségével lehetőségünk van megérteni a bennünk és körülöttünk zajló eseményeket, változásokat. Mozgósíthatjuk belső erőtartalékainkat egy nehéz helyzet megoldásához, az egészség, teljesség állapotának visszanyeréséhez.
  • Ajánljuk mindazoknak, akiknek visszatérő problémáik vannak, akik valamilyen nehéz helyzetből nem találják a kiutat, akik valamilyen betegség miatt kibillentek a teljesség, egészség állapotából. Továbbá ajánljuk azoknak is, akik másoknak szeretnének segíteni, de nem tudják milyen úton induljanak el.
  • A tanfolyam során a testi, szellemi és lelki egészség fontosságát járjuk körbe, jól használható ötleteket nyújtva a mindennapi élethez, amivel segíthetjük a testi, szellemi és lelki egészségünk helyreállását és megtartását.
  • A tanfolyam során felváltva követik egymást a rövid előadások, a beszélgetések és a különböző feladatok.
  • Az előadások célja, hogy felkeltsék a résztvevők érdeklődését egy-egy fontos téma iránt, és iránytűként szolgáljanak ahhoz, hogy miként tudnak változtatni egy-egy nem kívánatos szokáson, beidegződésen, helyzeten.

A tanfolyam során a következő témákra térünk ki:

  1. Az ember, mint energialény
  2. Tudomány és spiritualitás
  3. A gyógyulás lehetséges folyamata, fázisai
  4. A gondolatok és érzelmek természete, keletkezése, kontrollálása
  5. Eszközök és módszerek
  6. A tudatalatti felépítése és működése, programozása
  7. A képzelet működése és helyes használata

A tanfolyam alatt törekszünk a közvetlen, őszinte kommunikációra, így bátran lehet kérdezni az oktatóktól. Továbbá lehetőség lesz tanácsot kérni az oktatóktól egy-egy konkrét probléma megoldására. A tanfolyam menetéről a részletes információkat a jelentkezők e-mailen kapják meg. Kérjük ügyeljenek az adatok pontos megadására! Köszönjük!

Oktató: Balogh Béla
Helyszín: Piliscsaba, Álomvölgy
Az egész napos workshop díja: előreutalással: 10.000 Ft, helyszínen fizetve: 12.000 Ft

Aktuális dátum és foglalás

BACK TO TOP