Érzelmi- gondolati harmonizáló hétvége
Balogh Béla, Arató Mónika és az Álomvögy Központ közös szervezésében
2023. szeptember 15-16-17.
Piliscsaba, Álomvölgy Meditációs Központ
Szeptember a természettel együtt élő ember számára a földelés, számvetés, betakarítás ideje. A télre való felkészülés is elkezdődik erőforrásaink feltérképezésével, az erőtartalékok utánpótlásával. Ilyenkor újra ideje van a selejtezésnek, és az új irányok meghatározásának egy újabb fél éves időszakra.
Földanya időszakában járva aktuálissá válik, hogy újra egy kicsit fókuszáltabban foglalkozzunk a testünkkel, törödjünk vele, kiemelt figyelemmel ápoljuk, gondozzuk. És az is fontos, hogy elengedjük a lelki terheket, felajánljuk transzformációra, aminek lejárt az ideje a belső világunkban, hogy helyet tudjunk felszabadítani a belső fény számára, megengedve, hogy a külvilágunkat is beragyogja és megvilágítsa a további utunkat.
Újhold idején találkozunk ezen az elvonuláson, hogy testben- lélekben- szellemben megújulhassunk mi is, meggyógyíthassunk mindent, ami gyógyulásra vár, és új erővel merüljünk bele az ősz csodálatos fényeibe.
A programot nem tervezzük túl sűrűre, és minden résztvevő számára biztosítunk lehetőséget személyes beszélgetésre, energetikai harmonizálásra és auratisztításra a kupola alatti szakrális térben.
Ennek az időszaknak a próbatétele arról szól, hogy meg tudod-e gyógyítani, ami gyógyulásra vár, el tudsz-e határolódni a negatív gondoltoktól és érzelmektől, és van-e benned annyi kitartás és erő, hogy a fókuszodat azon tartsd, amit meg szeretnél tapasztalni. Így tudod megteremteni a saját hologramodat, egyéni birodalmadat!
Az elvonulást vezetik:
Arató Mónika * kundalini és yin jóga intstruktor, író, tanító és Balogh Béla * Író, spirituális tanító
Az elvonulás vendégelőadói a MorAmor együttes (Gyulai Julcsi és Molnár Endre)
Julcsiék szombat este adnak számunkra egy gyógyító koncertet!
Kiket várunk?
Hölgyeket és urakat, egyénileg vagy párban.
Az elvonulás semmilyen előképzettséget nem igényel!
Az elvonulás helyszíne:
Álomvölgy Meditációs Központ, Piliscsaba, Bérc utca vagy Panoráma utca 15. Térképen itt nézheted meg!
Megközelítés:
Autóval: Telekocsik megszervezésében segítünk Budapestről vagy Piliscsaba vasútállomásról! 10-es úton Piliscsaba, Templom térig, onnan balra Tinnye, Perbál felé, majd kb. 1,3 km után jobbra, Álomvölgy M1- felől Zsámbéki letérőnél Zsámbék-Tök-Perbál-Tinnye-Piliscsaba. Az Isten hozott Piliscsabán tábla után balra (elég nehezen észrevehető leágazás), Álomvölgy felé.
Vasút: Nyugatiból induló vonatok, Piliscsaba vasútállomásig. Onnan előzetes e- mailes egyeztetés esetén igyekszünk autóval segíteni.
Busz: 800-as és 8001-es járat az Árpád híd pesti hídfőnél lévő buszállomástól Piliscsaba „Iskola” megállóig. Onnan vagy gyalog, vagy e- mailes előzetes egyeztetéssel telekocsik szervezésében segítünk.
Parkolás: Az Álomvölgy Meditációs Központ belső parkolójában, valamint a Bérc utcában a bejárati kapu fölötti szakaszon.
A Meditációs Központ honlapja: www.alomvolgykozpont.hu
Szállás:
Elhelyezés összkomfortos mobilházakban, két ágyas szobákban. Ha szeretnél egy ágyas szobában aludni, kérjük, jelezd (ennek van 10 000 Ft felára és csak korlátozott számban)!
10 személy 2 db jurtában tud aludni, így alacsonyabb összegű a részvételi díj (64 000 Ft).
Étkezés:
Napi háromszori, bőséges vegetáriánus étkezés. Lehetőség van vegán és gluténmentes étkezésre is! Kérünk, a jelentkezésnél jelezd igényedet!
Az elvonulás programja:
Pénteken érkezés: 13:30. és 14:00 között. A program 15:00- kor kezdődik. Vasárnap a program 15 óra körül ér véget.
A program tartalmaz tanításokat, egyéni és páros gyakorlatokat, meditációkat, kundalini és yin jógát, egyéni tanácsadást Bélánál és Mónikánál, kupola alatti meditációt, koncertet.
Részvételi hozzájárulás:
69 000 Ft/ fő (mobilházas elhelyezéssel)
64 000 Ft/ fő ( jurtában)
Fizetés:
Jelentkezéskor 40 000 Ft előleg bankkártyás fizetéssel, vagy átutalással.
A fennmaradó 29 000 vagy 24 000 Forintot (szállástól függően) a program kezdetekor a helyszínen.
A részvételi díj tartalmazza az elvonulás teljes költségét!