Ez az oldal cookie-kat használ. A böngészés folytatásával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk. További információ »Rendben

PÉNZBŐL NEM LEHET PÉNZT CSINÁLNI

Balogh Béla cikkek, 2015. 02. 11.

…A PÉNZEM KEMÉNYEN DOLGOZIK ÉRTEM… - olvasom valamelyik bank hirdetésén, amelyik magas kamatot ígér -, és megpróbálom elképzelni, amint Forintok, Eurók és Dollárok keményen dolgoznak… nem sikerül. Pedig van fantáziám. Akárhogy igyekszem, csak embereket látok dolgozni pénzért, és nem pénzt emberekért. És szinte azonnal felmerül bennem a kérdés: ha emberek dolgoznak a pénzért, akkor miből származik az a kamat, az a jövedelem, amit a bank nekem ígér? Nem származhat másból, csak az emberek által teremtett értékből, abból is csak úgy, hogy aki az értéket létre hozta, kevesebbet kap, a bank – na meg én, ha belemegyek ebbe a játékba – lecsípünk belőle, anélkül, hogy megdolgoztunk volna érte…

…A PÉNZEM KEMÉNYEN DOLGOZIK ÉRTEM… - olvasom valamelyik bank hirdetésén, amelyik magas kamatot ígér -, és megpróbálom elképzelni, amint Forintok, Eurók és Dollárok keményen dolgoznak… nem sikerül. Pedig van fantáziám. Akárhogy igyekszem, csak embereket látok dolgozni pénzért, és nem pénzt emberekért. És szinte azonnal felmerül bennem a kérdés: ha emberek dolgoznak a pénzért, akkor miből származik az a kamat, az a jövedelem, amit a bank nekem ígér? Nem származhat másból, csak az emberek által teremtett értékből, abból is csak úgy, hogy aki az értéket létre hozta, kevesebbet kap, a bank – na meg én, ha belemegyek ebbe a játékba – lecsípünk belőle, anélkül, hogy megdolgoztunk volna érte…

Mérnök vagyok, nem közgazdász, és a gazdasági kérdésekhez még csak alapfokon sem értek. Egyvalamit azonban megtanultam, mégpedig azt, hogy ha jól tesszük fel a kérdést, akkor – és csakis akkor – kaphatunk jó választ.

Amikor barátaimnak említettem, hogy szerintem pénzből nem lehet pénzt csinálni, úgy néztek rám, mint aki semmit sem értett meg a világból, és szinte sajnálkozva oktattak ki: „dehogynem, például a tőzsdén”.

Félreéretések elkerülése végett nem árt tehát először tisztázni, hogy mi is a pénz valójában, hiszen azt senki nem gondolja, hogy egy színes nyomtatott papírdarabnak attól van más értéke, mert más számot nyomtattak rá. A pénz szimbólum – mára már az úgy nevezett aranyfedezet sem áll mögötte – és azt az értékteremtő munkát hivatott, vagy volna hivatott szimbolizálni, amit példának okáért a téglavető befektetett, amikor az agyagból téglát készített és kiégette, vagy – más példával élve – a kőműves munkájának megfelelő értéket, amikor a téglákból házat épített.

Hogy a téglavető megkapja-e a „megrendelőtől” a befektetett munkájának teljes ellenértékét, az már kétséges, és ugyanez érvényes a kőművesre is. Ugyanakkor megtörténik, hogy a téglát a befektetett energiát meghaladó ellenértékért adják tovább, nem is beszélve a házakról.

Igenám, de… attól függetlenül, hogy mennyiért adják tovább, sem a téglába, sem a házba nem kerül bele semmiféle befektetett többletmunka. Az értéke – a valódi értéke – tehát nem nő, mert nincs mitől. Hogy létezik akkor, hogy egyesek elképesztő vagyonokat tudnak összegyűjteni pusztán kereskedéssel vagy más módon, miközben a valódi értékteremtők, munkások, szolgáltatók, stb. rendszerint bérből és fizetésből próbálnak zöldágra vergődni – nem sok sikerrel. Mi történik azzal az értékkel, amit létre hoztak, és hogy alakulhat ki egy olyan helyzet a bolygón, hogy a világ javainak 80%-a a népesség 20%-nak a tulajdonában van, miközben a maradék javakon - a 20%-on - a lakosság 80%-a osztozik?

Nos, egyetlen épkézláb magyarázatot találtam erre a helyzetre, amit egyszerű szóval ELVONÁS-nak lehet nevezni. Az értékteremtő ember nem kapja meg a befektetett munkájának az ellenértékét, mert a megbízójának, munkaadójának célja a profit, azaz a többlet megteremtése és megtartása, illetve további befektetése. Ez tehát az elvonás első szintje, de még egy jó szándékú megbízó vagy munkaadó sem állhat meg ennyinél, hiszen az alkalmazott munkaerő után munkáltatói járulékot kell fizetnie az államnak, tehát azt is le kell vonnia a megteremtett értékből. Itt van hát az elvonás következő szintje. Amikor az értékteremtő ember megkapja a fizetését, bambán nézi a bruttó és a nettó közötti különbséget, és fejet csóválva ugyan, de megérti, hogy neki a maradékból további adót és egészségügyi biztosítást, nyugdíjalapot, szakszervezeti díjat stb. kell fizetnie, és ennek fejében aszfaltozott úton közlekedhet, egészségügyi ellátásban részesülhet, a gyermekei iskolába járhatnak, és valamikor majd talán még nyugdíjat is fog kapni. Íme az elvonás harmadik szintje. Azután abból, ami megmaradt, igyekszik megélni, de ott szembesülnie kell az elvonás negyedik szintjével, az áruforgalmi adóval, ami további 20-25%-ot vesz el tőle.

Így hát nem csoda, és nem is túlzás, ha azt mondjuk, hogy a megteremtett érték 80%-át vagy nem adják oda, vagy ilyen olyan módon visszaveszik tőle, és abban a pillanatban, amikor megpróbál legalább 21%-ot megtartani, máris adócsaló, aki „veszélyezteti a társadalmi jólétet”. Pedig nem. Csak azoknak a jólétét veszélyezteti, akik az elvonásból élnek.

Persze van még tovább is…

A becsületes, bérből és fizetésből élő embernek is laknia kell valahol, tehát szeretne egy lakást venni, de azt nem veheti meg a reális értékén, hiszen az építtetőnek is kell a „profit”, tehát többet kér érte, mint amennyibe neki került. Ez is elvonás, de -  mivel az érték nagy -, csak részletekben lehet törleszteni, viszont az építtetőnek egyben és azonnal kell a pénz. Ekkor jönnek a bankok. Adnak pénzt, hát már hogyne adnának színes, nyomtatott papírdarabokat olyan embereknek, akik éjt nappallá téve dolgoznak, hogy értéket teremtsenek, és nem csak annyi értéket adnak vissza, amennyit kaptak, hanem sokkal többet. Hogy mennyivel többet, az a kamat mértékétől függ. És akkor még nem is beszéltünk illetékről és építmény- illetve ingatlanadóról, na meg arról, hogy ma már szinte egy lépést sem lehet tenni könyvelő és ügyvéd nélkül…

És így, lépésről lépésre, törvények, rendeletek és szabályok útvesztőjében, a mindennapi gondokkal küszködve még csak időnk sincs arra, hogy felkapjuk a fejünket: Te jó Isten! Bennünket arcátlanul és folyamatosan kirabolnak!

Eszembe jut egy kedves történet a nagy tudású nyugati emberről, aki elment Indiába, hogy magába szívhasson valamit a keleti bölcsességből. Felkeres egy gurut, és arra kéri, hogy tanítsa őt.

-  Európaiakkal és amerikaiakkal nem foglalkozom – válaszolt a guru – mert nem hajlandók maradéktalanul betartani az utasításaimat.

-  De én nem olyan vagyok, mint a többi. Én betartom.

-  Na jó, tegyünk egy próbát. Holnap reggel állj ki a ház elé egy szál gatyában, magasra tartott kézzel, és maradj úgy, amíg bealkonyul.

Ki is ment a tudós reggel, feltartotta a kezét, és… megeredt az eső. Esett egész nap. Este fáradtan és ázottan ment be tudósunk a guruhoz, aki megkérdezte tőle:

-   Na, mire jutottál?

-  Hát, ahogy ott álltam felemelt kézzel, és csorgott rajtam végig az eső, az emberek meg jöttek, mentek, néztek… az jutott eszembe, hogy én milyen hülye vagyok!

A gurunak felcsillant a szeme:

- Kezdetnek nem is rossz!

Talán így a legkönnyebb szemléltetni, hogy a rosszból mindig jó születik. Ami ma rossznak tűnik – és minden bizonnyal az is – idővel hozzásegít bennünket ahhoz, hogy öntudatra ébredjünk, felismerjük és megértsük a folyamatok lényegét – és változtassunk rajta. Úgy is fogalmazhatnék, hogy a fejlődésünkhöz és tudatosodásunkhoz szükséges rosszról van szó, amely ugyanakkor feltárja előttünk a kiutat.

Ahogy egy bölcs tanító fogalmazott: „Van éjszaka, és van nappal, de ez nem azt jelenti, hogy a nappal jó és az éjszaka rossz. Ha nem lenne éjszaka, soha nem látnátok meg a csillagokat, és nem is tudnátok arról, hogy van még mit elérni.”

Ki hamarabb, ki később, de egyre többen vesszük észre, hogy „milyen hülyék vagyunk”, hiszen hagyjuk magunkat kirabolni.

Hogy kik is állnak ennek a hatalmas rablásnak a hátterében, nem titok. Az egész rendszert kiötlő FED (az amerikai jegybank szerepét betöltő bankok egyesülete, akik a pénznyomtatás kizárólagos jogával rendelkeznek, és azt, mintha a sajátjuk lenne, kölcsön adják kamatra a „saját” államuknak) és leányvállalatai, az IMF és a Világbank. Ha a hírekből jól értesültem, és jól értettem – Magyarországon ma a teljes nemzeti össztermék 80%-át fizetjük ki – nem az adósság törlesztésére, hanem annak csak a kamatjára. Rengeteg többletmunkával és értékkel fizetünk színes nyomtatott papírokért.

Micsoda buli ez azoknak, akik ezt a rendszert létre hozták és működtetik! Mekkora érték áramlik hozzájuk anélkül, hogy részt vettek volna a megteremtésében! Nem csoda, hogy mindig találnak megvásárolható embereket, pártokat vagy éppen kormányokat, akik – lévén, hogy maguk is elvonásból és nem értékteremtésből élnek – hajlamosak az együttműködésre. Az adósokat pedig nagyszerűen kézben lehet tartani, ha nem azt teszik, amit mondanak nekik. És – mivel úgy tűnik – a civilizáltnak nevezett Európa és Amerika alaposan el van adósodva, annak ellenére, hogy a lakosság folyamatosan értéket teremt és dolgozik, egyes kormányok mozgástere attól függ, hogy kinek magasabb a fájdalomküszöbe, amikor a pénz világának urai érzékeny testrészeiket szorongatni kezdik…

Minden esetre nem ártana elgondolkodni azon, hogy hány külföldi bankot és biztosítótársaságot is tart el az ország? Mit jelent valójában, amikor egy – akár hazai – bank bejelenti, hogy ennyi meg annyi százmilliárd forint az éves „eredménye”? Mit jelent az „adósságszolgálat”, stb. Egy szóban is meg lehet adni a választ: ELVONÁST. És akkor még finoman fogalmaztunk.

Ennek az elvonásnak a résztvevői a Magyarországon lévő külföldi nagy áruházláncok is, hiszem a magyar munkaerő által megtermelt élelmiszereket nagy mennyiségben - az árakat lenyomva - vásárolják fel, és az így elvont „hasznot” már viszik is ki az országból. Döbbenten figyeltem, amikor olyan törekvésekről hallottam, amelyeknek értelmében törvényekkel kellene kötelezni a külföldi áruházláncokat, hogy 80%-ban magyar termékeket vásároljanak fel. Még szerencse, hogy terjed a szociális bolthálózat, ahol hamar kiderül, hogy a termék jobb és olcsóbb, és a termelő is jobban jár.  

Az elvonásnak persze következményei vannak. Az ember az univerzum legetikusabb lénye, akár tud erről, akár nem. Akármit tenne is, érdem szerint megjutalmazza, illetve megbünteti magát érte. Az elvonás biztos tünete a rossz lelkiismeret. Olyan ember nincs, akinél ez nem jelentkezik, de sokan nagyon ügyesen elnyomják… és ekkor alakul át – jóvátétel helyett, ami még segíthetne – szorongássá és félelemmé. A félelem pedig előbb utóbb agressziót, fegyvert és háborút szül.

A félelem sajnos nem alaptalan. Jézus tanítása mindig érvényes marad: „Azt cselekedjétek másokkal, amit szeretnétek, hogy mások cselekedjenek veletek, mert ez a törvény.”

Az univerzum törvénye ez, és nincs ember, aki felülírhatná, vagy megkerülhetné.

Merre kereshetjük hát a kiutat? – kérdezhetnék sokan, akiknek elegük van az elvonásból.

Nos először is a pénzzel kapcsolatos gondolkodásmódunkon kellene változtatni. Ha felismerjük, hogy pénzből semmilyen körülmények között nem lehet pénzt csinálni, és saját magunk nem próbálkozunk elvonással – legyen az tőzsde, kamatra vagy uzsorakamatra kölcsönadott pénz, vagy olcsón veszem-drágán adom nyereség természetű – a lelkiismeret-furdalás terhe enyhül, a nyomás kisebb, az értékteremtő szándék erősebb és tisztább, és az univerzum – gyakran meg nem értett, de létező – törvénye szerint a bennünket érintő elvonás is csökkenni fog. Lehet, nem kellene eltartanunk annyi bankot, biztosítót, külföldi áruházláncot. Lehet, jobban kellene vigyáznunk megteremtett értékeinkre. Csak rajtunk múlik, melyik bankban, melyik boltba megyünk be, és miért. Az univerzum törvényeire nem könnyű ráhangolódni, amikor azt látjuk, hogy „mindenki ezt csinálja, mindenki a másikon próbál élősködni”, de jó volna felismerni azt is, hogy a jelenlegi gondolkodásmód az országok eladósodásához, gazdasági válsághoz, a pénzügyi rendszer összeomlásához vezet, és a klímaváltozás alaposan megrázza az egész bolygót.

Ami pedig az energiaválságot illeti, nos nincs ennél nagyobb téveszme. Egy energiavilágban élünk, ahol minden egyes rezgő elektron, proton és neutron „hátterében” ott kell lennie a mozgatóerőnek, a hullámforrásnak. Az egész univerzum energia, és ezt az energiát minden elektron át tudja venni. Az úgy nevezett szabad energia tehát nagyszámú, atomi méretű transzformátor egybekapcsolásával szinte bármikor megvalósítható volna. Nem vagyunk rászorulva a kőolajra, a gázra, a szénre, vagy az atomenergiára (ami végső soron nem más, mint egy nukleáris energiával működtetett gőzgép). Csak a hagyományos energiahordozók mögött álló érdekcsoportok és a befektetett munka nélkül keletkező „jövedelem” az az erő, amely ezen a kényszerpályán tart bennünket, még akkor is, amikor a klíma lassan a fejünkre omlik. Persze, nemzetközi egyezmények értelmében minden országnak vannak széndioxid kibocsátási kvótái. Ha valaki nem bocsátott ki annyi széndioxidot, amennyit az egyezmény értelmében megtehetett volna, a fennmaradó mennyiség kibocsátására való jogot eladhatja egy másik országnak. Nem kerül kevesebb széndioxid a levegőbe, de valaki megint jól meggazdagszik…

Az előttünk álló változások nem fogják tiszteletben tartani sem a felhalmozott „értékeinket”, sem a bankszámláinkat, de még az életünket sem. A gondolkodásmódunkat azonban meg fogják változtatni, ez nem kétséges. Nagy különbség azonban, hogy kényszer hatására változunk, vagy önként, öntudatra ébredve.

Balogh Béla

Cimkék:pénz, pénzügyi, értékteremtő

Kosár
Az Ön kosara jelenleg üres!
Hírlevél feliratkozás
Vezetéknév: 
Keresztnév: 
E-mail: 

Feliratkozás

Balogh Béla facebook oldal

Bölcsesség Iskola
Kosárba

Kosárba helyezve

Betöltés...

...
Hiba

Sikertelen művelet

Ismeretlen hiba, kérjük, próbálja újra.